Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Talán kissé sznobnak fogok tűnni, de le kell írnom: az állandó karibi és mexikói napsütés után (ez volt a sznob rész) valódi felüdülést jelentett egy kis "hűvös" (jó, valójában hideg-hideg-hideg, kb. fagyasztó-hideg). Persze mit tehetek én arról, hogy a hajó tényleg sokat járt a karibi térségben, és azokban a régi, áldásos években inkább volt megszokott a hőség meg a pálmafák, mint a jó kis téli idő. Amennyire klassz volt "nyaralni", annyira hiányzott bizony a karácsony közeledtével a hó, meg a télikabát. Hiába buli a karibi nyár, karácsonykor semmi hangulata nincs az embernek ott ünnepelni, pláne, hogy a család nagy része meg itthon van...

E rövid bevezetőből talán kiderült, hogy bizony lelkesen vártuk az Antarktiszt. Vágytunk a hidegre, és e szempontból bizony nem csalódtunk. Igazi tüdőfrissítő hideg volt, az úszó jégtáblák pedig varázslatosak voltak - ringatóztak a vízen, mint fehér, lapos csónakok, vártuk, mikor látunk rajtuk pingvint, meg jegesmedvét, de azok picit távolabb lehettek...

Kép 

 

 

 

 

 

 

Sajnos be kell valljam, bármennyire is igyekszem, túl sok mindent nem tudok írni erről az elhagyatott tájról. Tény, hogy sok a jég. Másik tény, hogy épeszű ember nem lakik ott (ki győzné a fűtésszámlát, ha-ha-ha, ez most egy gyenge vicc volt...), persze minden tiszteletem a kutatóké, akik az ott felépített állomásokon tanulmányoznak ezt-azt. (Nagyon zárójelesen megjegyzem, kissé fölöslegesen strapálják magukat, mert ha így haladunk, nemsokára nem lesz hova verni sátorfájukat, hiszen ugyebár globálice felmelegedés és társai, hamarosan nem lesz jégtakaró, meg fagyott kis mütyürök, ilyen-olyan varázskukacok, amik mínusz 40 fokon is eléldegélnek, szóval olyasmik, amiket lehetne vizsgálgatni...)

 

Potom pár milkáért persze mehettünk volna expedícióra - gyönyörű, fényesre suvickolt faárbocos hajóval talán kevesebből is megúszhattuk volna (Ushuaia-ban volt szerencsénk gyönyörködni egy ilyen "jószágban"), viszont az az igazi, ahol külön viszik a helikoptert is, aztán lehet repkedni - na ez már a többmillás kategória. Mindenképpen nagy mennyiségű pénzmag szükségeltetik ahhoz, hogy földi halandó eme szent helyet érinthesse lábával, akárhogy vesszük, ez kuriózum: "Igen, megérinthettem az Antarktiszt.". Nálunk is persze csak a vendégek mehettek, ha jól megfizették, őket kis csónakokkal vitték a földrészre (jégrészre) kicsit sétálni, s nekik ez így meg is felelt, elvégre kipipálhattak egy újabb kontinenst a listán.

Kép

 

Itt szállnak be a kalandvágyók egy kis jéghegynéző túrára - ó, bár ott is hagyhattuk volna némelyiket, de azt mondták, ez törvényellenes lenne, saját akaratuk ellenére kirakni őket, meg a jegesmedve, meg bla-bla, akárhogy is van, vissza kellett őket hozni. Nagy bánat.

 

 

 

 

 

 

Van ám még jéghegyes képem, mert azért azok tényleg lenyűgözőek voltak, különösen a kora esti órákban, amikor elkezdett szürkülni az idő.

Kép 

Ez ugyan nem alkonyati, de azért szép, nem?

 

 

 

 

A táj azért változatosabb volt ennél, s a tévhittel ellentétben bizony nem csak jégből áll itt a világ, hegyek és gleccserek is gyönyörködtettek minket.

Kép

 

 

 

 

 

 

 

Mintha a Gyuri látott volna pingvint. Most legalábbis úgy rémlik. Én nem emlékszem pingvinre, de azt tudom, hogy édes szívem Photoshop-pal odabiggyesztett egyet az egyik jégtáblára (jaj, csak ezt ne olvassa el, mert kapok érte), persze hát elvileg ugye ott is lehetett volna.

Azt viszont határozottan tudom, hogy hajózásunk hosszú évei alatt egyszer és itt történt meg velünk a csoda: esett a hó. Persze nem olyan nagy, habos pelyhekkel, inkább pelyhedzett, kicsit fújdogálta a szél a pihekezdeményeket, de azért határozottan ott volt, és végre, végre egy kis hangulattal ajándékozott meg minket: ráadásul Szilveszter volt.

Kép

 

Itt talán látszik egy-két hópihe...

 

 

 

 

 

Nekünk persze kellemes volt ez az idő, de jót derültünk dél-afrikai kollégánkon, aki szegényke még csak hírből sem ismert ilyen hideget: egy pohár tejeskávét szeretett volna meginni a deck-en, de annyira remegett a hidegtől a keze, hogy az egészet kilötyögtette... Konkrétan az egészet.

 Kép

A mi kezünk szerencsére nem remegett (ja, kérem, mi aztán mindenféle viszonyokhoz hozzáedződtünk), így klassz sorozatot csináltunk még a környező dombos-hegyes tájról, itt éppen tükörsima volt a víz, a szó szoros értelmében, hiszen mindent visszatükrözött - ilyen természeti tüneményt még a Mendenhall-gleccsernél tapasztaltunk korábban, Alaszkában.

 

Kép 

Lám-lám, ki ér rá olyan nagyon? (Senki nem fogja elhinni, milyen keményen dolgoztunk, ha ilyen képeket teszünk közszemlére...)

 

 

 

 

Kép 

No még egy utolsó, jégdarabos kép. Itt éppen szépen sütött a Nap.

 

 

 

 

 

Csak érdekességképpen megjegyzem: útban az Antarktisz felé megálltunk Tristan da Cunha szigeteinél. Csak lehorgonyoztunk, ki nem mehettünk (féltették a sziget kb. 270 lakosát, nehogy sokkot kapjanak, amint meglátják a pár ezernyi turistát meg személyzetet, amint éppen birtokba vesszük a szigetet... lehet, hogy el se fértünk volna, vagy elsüllyedt volna a sziget, ha mindenki kiszáll?), szóval ehelyett, csak hogy ápoljuk felebaráti kapcsolatainkat, a 270 emberből a vállalkozóbb szelleműek feljöhettek a hajónkra. Itt aztán méregdrágán nagyon csúnya kötött pulcsikat, leáztatott bélyegeket, meg ilyen-olyan mindenféle portékát (azért sem írok kacatot, nem akarok bunkónak tűnni) próbáltak eladni - nem bántom őket, de le se tagadhatják, hogy angolok... Jesszus, mit csinálnak ők egész évben? 270 ember, miért jöttek el Angliából? (Talán az orvosok utalták ide azokat, akik nem bírják a tömeget vagy klausztrofóbiások - itt aztán elférnek, 1,3 fő/km2... )

Kép 

Ez volna hát Tristan da Cunha. Fene se tudja, legalább mindenki ismeri egymást (hosszú távon nem biztos, hogy jó ez így, de ebbe most inkább nem megyek bele - egy idő után 1 szép nagy család uralja a szigetet... brrrr.... tényleg hagyjuk.)

 

 

 

Summa summarum: nem láttunk véres húscafatok felett egymással ölre menő jegesmedvéket, sem a pingvinek vándorlását. Nem sikerült heteken át kutatóállomáson dideregve mikroszkópikus lényeket vizsgálva kideríteni, mi is történt itt évmilliókkal ezelőtt. A helikopteres túra sem jött össze (vajon miért?), tehát túl sok mindennel nem dicsekedhetek, de azért egy biztos: LÁTTAM az Antarktisz fenséges kontinenséről leszakadt jégtáblákat, ÉREZTEM a földrész felől érkező hideg szelet, s ezek engem, egyszerű halandót, földöntúli boldogsággal töltöttek el. Ámen.